Bercsik Tamás alias Diamond Tomi, Észak-Írországba a ChainReactionCycles-nál (CRC) kapott munkát 2018-ban. A kint töltött élményeiről mesélt nekünk!
A cikk eredetileg megjelent a StandMagazin 2018./ II. ingyenes, nyomtatott számában.
Szia Diamond. Nemrég tértél vissza Észak-Írországból, pár év után. Kérlek meséld el, hogy miért döntöttél úgy, hogy kiköltözöl?
Sziasztok srácok, sziasztok lányok! Fu… Hát ez úgy történt, hogy a párom munkalehetőséget kapott Belfast mellett Észak-Írországban. Egy magyar barátnője kint él már tízen éve, ő kiutazott hozzá, én pedig egy kicsit később utána mentem. Először csak egy látogatás erejéig, utána pedig rá egy hónapra én is kiköltöztem.
Rövid idő után munkát kaptál a világ legnagyobb bringás webshopjánál, a Chain Reaction (CRC)-nél. Hogy jött a lehetőség?
Az első látogatásom alkalmával beszélgettem pár helyi Magyarral, akik azt kérdezték tőlem, hogy mit szeretnék itt kint dolgozni. Mondtam nekik, hogy én három dologhoz értek jól, a bringákhoz, az értékesítéshez, és a buli csináláshoz, mert már 20 éve dj vagyok. Úgy gondoltam, hogy az angolom még nem elég jó a direkt értékesítéshez, de ahhoz viszont igen, hogy DJ munkát keresek magamnak valamit ahhoz, hogy elmenjek egy céghez, mint kerékpárszerelő. Erre jött a válasz, hogy van itt a közelben egy nagy cég, ami bringákkal foglalkozik. Így szembesültem azzal a ténnyel, hogy a CRC Észak-Írországban van és azon belül is azon a területen, ahová én költözni fogok. Tudtam, hogy brit, de azt nem, hogy Észak-Írországban van a központjuk. Mit ne mondjak, repdestem az örömtől és már ott helyben meg is válaszoltam a kérdésekre a választ miszerint jó, akkor én elmegyek a CRC hez bringát szerelni és keresek magamnak DJ melót.
Milyen volt az állásinterjú? Milyen egy ekkora cégnél dolgozni?
Az állásinterjú nagyon izgalmas volt! Mondjuk kettő és fél hónapot kellett várnom arra, hogy behívjanak interjúra, mert addig nem volt felvétel. A felvételi beszélgetés maga Doughban volt a Chain Reaction, sajnos azóta már nem működő bemutatótermében és raktár komplexumában. Bementem, nagyon kedvesen fogadtak, picit várnom kellett és már be is hívtak az irodában, ahol találkoztam a HR-essel és a leendő Supervisorommal. Megköszönték, hogy eljöttem, elmondták hogy ez egy kompetencia interjú lesz, ahol szakmába vágó kérdéseket fognak feltenni, de mielőtt még bármit is kérdeznének, fel kellett állnom és a hátam mögött lévő állványon akasztott enduró biciklit át kellett néznem és meg kellett mondanom, hogy mi a baja, mi nincs beállítva, kvázi meg kellett találnom az összes problémáját a bringának. Neki is álltam, el is kezdtem megszerelni a bringát, ekkor elmosolyodtak és azt mondták, hogy nem kell megcsinálni, csak találja meg a hibákat. Én az összes hibát megtaláltam ezt is mosolyogva megköszönték, majd ezután leültem vissza az asztalhoz velük szembe és elkezdődött az 1 órás angol nyelvű szakmai interjú. Ebben az egy órában mondhatni vért izzadtam. Nem csak azért, mert izgultam és mert az angolom nem volt a legjobb, hanem azért is, mert az ő angoljuk sem volt a legjobb.:) Csupa szakmai kérdések, de az akcentusuk miatt volt, hogy egyáltalán nem értettem mit kérdeznek. Ilyenkor mindig jeleztem, hogy ne haragudjanak nem értem, amit kérdeznek és erre ők nagyon kedvesen megpróbálták, úgy elmondani, hogy megértsem. Általában mindig kibogoztunk egymás gondolatait szavait és megértettem, például azt amikor azt mondták, hogy “Rubaj”, na az a Road Bike volt.:) Közben vízzel kínálták, mert látták hogy nagyon izgulok.:) Az interjú végülis nagyon jól sikerült, nagyon jó légkörben telt, megkérdezték, hogy problémát jelentene, ha nem ide kellene járnom dolgozni, hanem a mellettünk lévő másik kis városba, ami a kerékpároknak a központi raktára, mert oda is keresnek jelen pillanatban 2 db munkaerőt, én pedig mondtam, hogy természetesen nem jelentene problémát. Következő hétre ígérték a visszahívásomat, amiből másnap lett. Mit ne mondjak, repdestem az örömtől, főleg, hogy a helyi magyar srácok azt mondták, hogy ne is álmodjak róla, hogy engem oda felfognak venni.
Végtelen polc sorok, raktár a CRC-nél
Hope vitrin
A Chain Reaction boltja
Kollégákkal jól kijöttél? Könnyű volt beilleszkedni?
A kollégákkal nagyon nagyon könnyű volt kijönni és nagyon gyorsan beilleszkedtem. Már az első nap, amikor bementem dolgozni, akkor mindenki bemutatkozott mosolyogva kedvesen és kb. az első fél órában már elhangzott az a mondat hogy ugye tudod hogy nagyon szerencsés vagy, hogy te most így dolgozhatsz velünk?
A közvetlen főnököm is nagyon kedves volt velem, mindig mindenki csak javaslatot tett senki nem mondta meg, hogy mit kell csinálni, ezt természetesen csak a bringaépítésre vonatkozott, mindenki úgy állt hozzám, hogy az már egy szintet jelent, hogy én egyáltalán ott lehetek köztük. Nagyon segítőkészek voltak kedvesek, vidámak, nem volt furkálódás, ha valakinek valami problémája volt a másikkal, akkor ezt nem mindenki előtt mondták el, hanem négy szemközt. Rengeteget hülyéskedtünk, folyamatosan ment a baromkodás szólt a zene és munka után együtt jártunk bringázni.
Szerszámkészlet a középrészben Sam Hill EWS gépén
Sam Hill EWS versenyparipáján Tomi is dolgozott
Ha jól láttuk, még Sam Hill verseny gépét is szerelted.
Igen, ez is megtörtént. Ugye Sam Hill CRC-s versenyző, ezért többször találkozhatunk a bringáival. Egyik nap hoztak egy bazi nagy dobozt és már ment is körbe a hír, hogy itt van Sam Hill új bringája! Mindenki nagyon izgatott lett, ki is vettük a dobozból, gyönyörű szép volt és már jött is a kérdés, hogy ki szeretné beállítani. Én pedig természetesen azonnal ugrottam, hogy én, én! Röhögtek nagyon. Élveztem nagyon, hogy a DH bringáját én állíthatom be, próbáltam is a kollégákkal egy közös képet lőni úgy, hogy mindenki benne van a bringával együtt de értelmes képet sajnos nem sikerült készítenem, mert mindegyik képen ment a hülyülés, ezért ezt most sajnos nem tudom veletek megosztani. Aztán a 2017-es EWS szezon után visszakerült hozzánk az enduró gépe, amit nekünk kellett szétszedni, becsomagolni és elküldeni neki Ausztráliába. Természetesen írtunk neki egy-két jókívánságot is.
Mennyire volt gyors a munkatempó? Mennyire más egy ilyen cégnél a munkaszemlélet, a munkavállalókkal való bánásmód?
A munkatempó kezdetben nagyon gyors volt nekem, mint kezdőnek, mert napi 10 bringa volt a cél, amit pontosan olyan minőségben kellett összeszerelni, mint amit a CRC minőségét tükrözi. Szakmailag és minőségben nagyon-nagyon magas volt az elvárás, de nagyon türelmesek voltak velem. Hat hónap volt a próbaidő ezalatt kellett elérnem azt a szintet, amikor már össze tudok rakni 10 bringát ebben a minőségben. Itt nemcsak a kerékpárok összeszereléséről volt szó, hanem nekünk kellett kimenni a raktár térbe a számunkra összegyűjtött sorban a következő kerékpárokért, amit targoncával leszedték és prioritásnak megfelelően sorba rakták a raktáros srácok. Ezeket a bringákat nekünk be kellett vinni a műhelybe dobozostól, ki kellett bontani ki kellett csomagolni össze kellett rakni mindent, be kellett állítani és amikor ezek megvoltak akkor attól függően, hogy Európába marad-e a bringa, vagy a tengerentúlra kerül vissza, kellett vissza csomagolnunk a dobozba úgy, hogy csak minimális munka kelljen ahhoz a megrendelőnek, hogy otthon üzembe helyezze a bringát. Amikor a visszacsomagolás megtörtént, akkor ki kellett húznunk a dobozokat a műhelyből és el kellett vinnünk a szállításhoz, ahonnan a srácok küldtek el címre a megrendeléseket. Én nagyon izgultam, hogy sikerüljön elérnem a kitűzött 10 kerékpárt, mint célt, mert én nagyon precíz ember vagyok és az utolsó részletre is mindig nagyon odafigyelek. Ezt becsültek is bennem nagyon, annyira, hogy tudták, hogy az a bringa ami az én kezem közül kikerül, az minden szempontból maximálisan be van állítva össze van szerelve, biztonságos és menetre kész. Egy idő után a precizitásom miatt én lettem a részleg egyik probléma megoldója, és én mentem a céggel a hétvégi versenyekre is szerelni. Ezek többnyire enduró és országúti versenyek voltak. Ezeket az utakat mindig nagyon szerettem és ezeken a versenyeken is sikerült összeismerkednem több olyan bringás sráccal, akikkel a mai napig tartom a kapcsolatot. Szerencse és a sok igyekezetnek köszönhetően sikerült elérnem a próbaidő végére azt a célt, amit kitűztek számomra és a féléves értékelésem is kiválónak bizonyult, aminek nagyon örültem és nagyon boldog voltam miatta. A munkaerővel való bánásmód pedig fantasztikus, de ez valószínűleg a saját észak-ír mivoltukból ered, ugyanis mindenki nagyon kedves, lojális, segítőkész, így ugyanezt tapasztaltam a munkahelyen is.
Sok barátod szereztél kint?
A munkatársaim lettek a barátaim! Eszméletlen jó fej társaság volt, mindenki imádott bringázni és bringáztunk is együtt rengeteget! De nemcsak bicajoztunk, házibuliba is jártunk egymáshoz, meg bulizni, ami mondjuk soha sehol nem tartott túl sokáig, mert hajnali egykor bezárt minden. Nagyon lazák voltak, volt olyan, hogy az egyik céges rendezvény után az összes kollégámmal együtt kollektíven mindannyian átmentünk egy underground House klubba Belfastba. Még az 50+ os kollégáim is buliztak! De a közvetlen kollégákon kívül is sikerült új ismeretségekre szert tennem, pl. volt szerencsém nem egyszer együtt dolgozni a Nukeproof, Vitus és a Ragley fő tervezőjével. Vele sokat beszélgettünk szakmailag és ezután többször volt, hogy ő is csatlakozott hozzánk egy-egy bringázás alkalmával.
Mennyire volt időd feltérképezni a helyi bringás helyeket? Melyik volt a legjobb bringás élményed?
Azt tudni kell Észak-Írországról, hogy mindenféleképpen szükséged van egy autóra, mert anélkül nagyon nehezen jutsz el bárhová is. Autót szerencsére már elég korán tudtunk venni, amivel aztán megindult az ország feltérképezése, de a komoly bringás helyeket, a helyi kollégáim mutatták meg nekem, mert ők ismerték a legjobban a környéket, ők ismerték a legjobban a titkos nyomvonalakat. Azt azért tudni kell, hogy az egész országban egyetlen egy felvonós hegy sincsen, legalábbis Észak-Írországban nincs, mindenki az endurózásra van rá állva, ez a legelterjedtebb és az országútizás, mert dombokon átvezető országútból is rengeteg van.
Az enduró pályák viszont nagyon jól ki vannak építve, az összes bike park tulajdonképpen a CRC közreműködésével készült, ezek nagyon jól megépített, élvezetes trailerek, De őszintén szólva azért hiányoztak az osztrák bike parkok.
Ezzel együtt azért voltak nagyon emlékezetes és élvezetes bringázásaim, amikor olyan hegyre, hegyekre tekertünk föl, ami felhő szintben volt már. Volt, hogy a szél befújta a felhőket szemmagasságban, ekkor minden tejfehérben úszott, majd 30 másodperccel később ki is fújta a szél a felhőket és újból tiszta lett minden és csodálatos panoráma nyílt a tengerre és a környező tavakra. A nagy élmények közé tartozik az is, amikor elmentünk élőben megnézni az egyik Fox Hunt versenyt. Ezek felejthetetlen élmények.
A sikeres vizsga után
Úgy tudom, hogy szereztél egy kerékpárszerelői minősítést is. Erről tudnál egy picit beszélni?
Igen, volt szerencsém részt venni egy speciális képzésben, illetve ezt követően egy vizsgán, ami egy nemzetközi professzionális kerékpár technikusi képzést adott. Maga a vizsga másfél napig tartott rengeteg mindent kellett bemutatni és elvégezni, mindent kommentálni, hogy mit miért csinálok. Több dolgot kellett bemutatnom és elvégeznem úgy, mint WAS belső kábelezése, kábel elvezetés WAS marása, homlokcső marása, középrész marása, a kerékpárváz arányainak mérése speciális szerszámmal, hidraulikus fékek szerelése, váltó és fék állítás, kerékfűzés. Mindezt úgy, hogy egy kerékpárt szét kellett hozzá szednem, elvégezni a munkálatokat, majd ezután össze is kellett raknom. Minden munkafolyamatnál figyelték, hogy milyen szerszámokat, illetve segédeszközöket használók, azokat hogyan használom és természetesen mindent le is ellenőrizték és osztályozták minőség szerint. A kereket például, amit fűztem, annak a küllőiben a feszesség eltérése maximum egy Newton méter lehetett oldalanként. A kész keréknek olyan minőségűnek kellett lenni, hogy azt akár azonnal be is lehessen szerelni egy versenyző kerékpárjába úgy, hogy azt azonnal használni is tudja verseny körülmények közt. Ezalatt a vizsga alatt is nagyon izgultam természetesen, de végül mindent tökéletesen szint időn belül sikerült. Így most van egy nemzetközi professzionális kerékpárszerelői szertifikációm.
Palika, Tomi és Gee Atherton a HardLine-on
Az év elején mégis hazaköltöztél. Miért döntöttél így? Tervezed, hogy még visszatérsz?
A hazaköltözésnek egyetlen egy oka volt, azt pedig az, hogy miután megszületett kint a kisfiam, a páromnak nagyon erős honvágyam lett, amivel csak úgy tudtunk bármit is kezdeni, hogy hazajöttünk. Én ezt nagyon nagyon sajnáltam, a CRC-nél is nagyon sajnálták és azt mondták, hogy hozzájuk bármikor vissza mehetek dolgozni.
Visszamenni, azt nem tervezzük, több okból sem. Az egyik ok az, ami miatt hazajöttünk, a honvágy, a másik ok, ami viszont racionális az pedig az hogy a CRC-nek ez a raktárra sem fog már túl sokáig ott, Észak-Írországban üzemelni, ugyanis amióta megvette a céget a Wiggle, azóta minden részleg költözik át Nagy-Britanniába, oda pedig már nem szeretnék költözni.
A kint töltött idő alatt és azalatt az idő alatt, amíg ott dolgoztam a cégnél rengeteg számtalan fantasztikus élményben volt részem, amiről még rengeteget tudnék mesélni. Egyébként ezzel egy álmom vált valóra, mert emlékszem sok évvel ezelőtt arról álmodoztam, hogy milyen jó lenne egyszer a CRC-nél dolgozni és ott bringákat szerelni!:)
Köszönjük a beszélgetést és további sok sikert!
