Vali Höll a 2023-as összetett DH Világkupa bajnok! Fotó: Wolisphoto
Hirdetés

Újabb szabálymódosítást eszközölt a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI). Tavalyi évben bevezetésre került az elődöntő, azaz egy plusz futam a downhill versenyzőknek. Nem kis felháborodást okozott a sportolók körében, szakszervezetben tömörültek és így próbáltak tiltakozni a plusz kör miatt. Sajnos a kezdeményezés hamar elhalt.
Az idei évben a kvalifikáció és az elődöntő egy napra kerül, a döntő pedig külön napra!
Az új menetrend szerint a versenyzők a pályabejárást követő napon edzenek, majd az elite kategória a következő nap délelőttjén kvalifikációval kezdenek, amit a juniorok kvalifikációja követ. Miután a juniorok esélyt kaptak a döntőbe való bejutásra, az elite versenyzők visszatérnek a pályára az elődöntővel. A junioroknál nem lesz elődöntő, csak kvali és döntő futamok. Az utolsó napon pedig a program – általában vasárnap – délelőtt edzéssel kezdődik, majd junior női döntővel indul a verseny, majd junior férfi, elite női és elite férfi döntők következnek!
Az első futam Május 3-5. Fort William, Skócia majd további hat állomással folytatódik az idei DH VK szezon!