Hirdetés

Hivatalos közlemény érkezett az Downhill Országos Bajnokság szervezőitől. Az idei évben nem kerül megrendezésre a megméretetés!

„Tisztelt Downhill közösség, kedves OB-ra várók!

Egy közepesen hosszú közleménnyel szeretnénk Titeket tájékoztatni hosszú csend után a jelenlegi helyzetről.

Nyilván sokan tudjátok, hogy a Downhill Országos Bajnokság az elmúlt több, mint egy évtizedben jelentős fejlődésen ment át és minden DH OB befejezését követően a legtöbben már elkezdték vágni a centit a következőig. Köszönhető ez nektek, résztvevőknek és annak a sok munkának, ami évről-évre belekerült, kezdve a pálya önköltségen történő fejlesztésével, a szponzorok felkutatásával, az élő közvetítés megvalósításával és a világkupát megidéző hangulattal.

A hazai kerékpársporton belül található országos bajnokságokat tekintve is meglepően magas nevezői létszám jött össze tavaly, bőven 300 felett rajtoltatok, ami döbbenetesen nagy szám és a szervezői stábnak köszönhetően ez sem okozott nagy gondot a tavalyi hétvégén.

Sajnos azonban egy nehezítő tényező mindig akadt a szervezéskor, ami miatt volt kisebb vagy éppen nagyobb küzdelem, ez pedig nem volt más, mint a helyszín. Magyarország továbbra sem a nagy hegyek országa és azok a helyek, ahol pályák létesültek, azok sem a minden igényt kielégítő infrastruktúrával épültek meg. Ezen apropóból – kénytelen kelletlen – az egyetlen lebonyolításra alkalmas helyszín az országos bajnokságra az eplényi Síaréna nem túl nagy szintkülönbségű hegyoldala. Van parkoló, víz, mosdó, büfé és persze felvonó.

Évekkel ezelőtt rájöttünk már arra, hogy szinte kivitelezhetetlen, hogy egy ilyen jellegű esemény a saját lábán megálljon. Ahhoz, hogy az elmúlt években mégis működött, elengedhetetlen volt hozzá sokak áldozatot nem tűrő alapos munkája. Így aztán az elmúlt 11 évben a DH OB összeforrt többek nevével, elsősorban Gács Péter főszervezővel és többekkel, akik fáradhatatlanul elfogadják vagy akár még tovább is gondolták, gondolják Péter néha merésznek tűnő terveit. Mindenképp fontosnak tartjuk megemlíteni – a teljesség igénye nélkül – Kovács Balázs és Jeka nevét, akik a DH OB stabil alappillérjei, továbbá Vitai Krisztiánt, aki munkagépeket meghazudtoló teljesítménnyel dolgozott társaival azért, hogy a versenypálya az OB-ra el- és felkészüljön.

Az elmúlt tizenegy évben folyamatosan azon fáradoztunk, hogy a cél ne csak egy verseny rendezése legyen az évben, hanem stabil, egész szezonban működő pályák létesítése és egy működő versenyrendszer. Eplényben ezek jelentős része megvalósítható lenne és ezek összessége tenné fenntarthatóvá.

Sokaknak nyilván nem árulunk zsákba macskát, ha eláruljuk, hogy a szervező csapat egyik része az Orbitrex csapata volt a tavalyi évben, így valósult meg a szezonindító edzésnap is. Az Orbitrex és a Síaréna között megkezdődött egy együttműködés, mely keretein belül közös kerékpáros jövőt gondoltunk az eplényi Ámos-hegyen és környékén. Ebbe beletartozott a pályaépítés, rendezvények, egyéb kiegészítő szolgáltatások. Ez a kapcsolat egy ügyvezető váltás után jött létre, de már ekkor is próbáltak minket kitúrni a hegyről. Aztán jött ismét több ügyvezető váltás – sajnos az elmúlt három évben ezzel folyamatosan számolni kellett -, ekkor mindig újabb tárgyalások kezdődtek, többször is felcsillant a remény, de apróbb részsikerek után rendre megrekedt az ügy.

Sajnos kidomborodott, hogy szakmailag nem ugyanaz az elképzelésünk a Síarénával. Szerettünk volna egy magas színvonalú bikeparkot megvalósítani, beleértve több, különböző szintű pályát, kiszolgáló létesítményeket, állandó szakértő személyzetet, eseményeket és további fejlesztési irányokat. Mindez a hely adottságainak köszönhetően könnyen kivitelezhető lett volna, valamint a források tekintetében is dolgoztunk a lehetőségeken, amiben persze mi is láttuk a potenciált, viszont a Síaréna vezetése ezt ugyan elvi síkon támogatta, de anyagi befektetés nélkül várta volna el ennek megvalósítását. Egy idő után ezek a tárgyalások döcögni kezdtek, majd megrekedtek.

Ezt követően a tavasz folyamán jelent meg egy bejegyzés az egyik facebook csoportban, miszerint a gravity szakágak egyik ismert edzője megy egyeztetni Eplénybe és mindenki kívánhat valamit, amit majd megpróbál elérni. Ez egy igen nemes kezdeményezés, természetesen minden ott kommentben leírt gondolat már elhangzott többször is a korábbi egyeztetéseken, részletekbe menő kidolgozott anyagokat kapott a Síaréna vezetése, amelyekkel végül nem teljesen éltek. Majd költségcsökkentés címén el is kezdték maguk karbantartani a pályákat, de a mi munkánkra a továbbiakban nem tartottak igényt.

Mi még utoljára megkíséreltük elsimítani a szálakat, de a tulajdonos végül nem volt hajlandó velünk asztalhoz ülni és egyeztetni a közös jövőről. Így tehát az idei országos bajnokságról sem. Ez pedig azt jelenti, hogy a megszokott, magas színvonalú Downhill Országos Bajnokság 2023-ban nem kerül megrendezésre Eplényben. Köszönjük minden szponzornak, minden szervezőnek, minden pályabírónak, minden építésben résztvevőnek, minden médiamunkásnak, vagyis mindenkinek, aki tett azért, hogy a Downhill Országos Bajnokság olyan színvonalon működhessen, hogy több ezer érdeklődő is kilátogasson Eplénybe csak azért, hogy láthasson titeket, „őrülteket”, akik legjobb tudásotok szerint száguldotok lefele a hegyről. És természetesen legfőképp köszönjük nektek, hogy ott voltatok és jelenlétetekkel emeltétek az esemény fényét és köszönjük a megértéseteket az olvasottakkal kapcsolatban.

Jelenleg kihívásként értelmezzük a helyzetet és nem tettünk le arról, hogy a jövőben is megszervezzük a Downhill Országos Bajnokságot, valamint további eseményeket és versenyeket. Reméljük, még az év során tudunk jelentkezni pozitív hírekkel a 2024-es szezont illetően, legyen az akár bármelyik hazai hegyen is.”