Hirdetés

A 2020-as Downhill Junior Országos Bajnok, Cserjési Patrik új bringával kezdi az idei versenyszezont. Reméljük utolsó junior kategóriás évére a Koronavírus nem lesz nagy hatással. Első soproni edzésén kaptuk el egy kis beszélgetésre!

Meglehetősen keveset tudok róla, hogy mikor kezdtél el bringázni és miért. Kérlek mesélj nekem, hogy milyen út vezetett a downhillezésig. Ha jól tudom korábban motocrossoztál is, azt végleg abbahagytad?

Huhh…ez az a kérdés, amit mindenki nagyon sokszor megkérdez tőlem, utána pedig csodálkoznak, hogy csak 2018-ban kezdtem el versenyszerűen downhillezni. Előtte, ahogyan te is mondtad motoroztam, így onnan is tudtam hozni az alapokat, na meg persze a 10 év jégkorong is segített a kondiban.
A versenyzés előtt kb nem is bringáztam, nem ismertem sem a downhill, sem ezt az egész ugrálgatós freeride dolgot, csak néha elmentünk a családdal tekerni. Az egész egyébként úgy kezdődött, hogy láttam egy videót a mindenki által jól ismert Red Bull Rampage-ről, hát mondani sem kell egyből megtetszett, hogy milyen komolyakat ugranak, majd ezután egyből jött a downhill is. 2018 tavaszán kaptam az első downhill bringámat, amivel elkezdtem Lillafüreden bringázgatni, megismerkedtem az ottani crew-val, és itt találkoztam Nagy Dani spanommal, aki be is ajánlott az akkor Freeriderz SC néven ismert csapatba, amelyben már igaz más név alatt, de azóta is versenyzek. Az első versenyem egy emlékezetes Kubinska H’ola volt, ami a legnehezebb szlovák pálya. Visszatérve a motocrossra, nem tervezem végleg abbahagyni, szeretném majd a jövőben még folytatni, csak hát most éppen lakóautó építő projektbe kezdtünk bele és most nem is lenne időm vele foglalkozni, főleg versenyszezon alatt, talán majd ősszel!:)

Tavaly sikerült a Downhill Országos Bajnokságot megnyerni Junior férfi kategóriában és a DH Világbajnokságra is kijutottál. Hogy sikerült a tavalyi éved? Mondhatjuk, hogy az egyik legjobb szezonod volt eddig?

A tavalyi évem a Covidhoz képest, úgy gondolom, hogy fullosra sikerült kihoznom. A márciusi karantén alatt rengeteget bringáztunk, így ebbe a „covid-szezonba” elég jó formában tudtam belevágni. Ezt a formát szerencsére tudtam tartani az OB-ig, amit hatalmas örömömre sikerült megnyerni, nem csak nekem, hanem csapattársamnak Ferenczi Marcinak is összejött a győzelem, így még ez is ráextrázott az érzésre.
Aztán jött a Világbajnokság októberben, amire első számú junior válogatottként sikerült kijutni. Az egész rendezvény nagyon világszínvonalhoz méltó volt. Az az 1 hét Leogangban szuper volt, a pálya mégjobb, egyedül csak a 20cm sár nem kellett volna!:(
Visszatekintve az egész évre, az összes versenyen, ami meg volt rendezve teljesen jól teljesítettem. A magyar bajnoki cím mellett a szlovák SPDH kupasorozatot 5. helyen zártam összetettben, szóval szerintem igen, mondhatjuk hogy ez a 2020-as szezon volt a legjobb szezonom eddig.

A versenyzés mellett az ugrálás is nagyon jól megy, elképesztően fejlődsz, egyre több trükköt tudsz. Milyen trükkök megtanulása vannak még tervben? Van edződ vagy magadtól próbálsz fejlődni?

Az elmúlt egy évben az ugrókra is külön figyelmet fektettem, sikerült javítani a technikámon, hogy minél stílusosabb legyen és persze gyarapodtam néhány trükkel is. A jövőre nézve van egy pár új mozdulat, amiket be szeretnék adni, és nem, nem a hátraszaltó az, valahogy az engem hidegen hagy! Tervezem beadni normálisan a superman-t, vagy no foot can-t, amik már nagyjából mennek, ugyanis szivacsban, Miskolcon a Factory Arénában be tudtam gyakorolni, ahová egyébként rendszeresen járok a dirt bringámmal is ugrálni. A trükkökben egyébként Lenti haverom van segítségemre, erőnléti edzőm Vincze Levente, technikám fejlesztésére pedig Lillafüred és a Liszi Downhill School edzések is egyaránt segítségemre vannak.

Az idei évtől három tagra csökkent a DVTK csapat. Mesélnél a döntés hátteréről?

A szezon végén úgy alakult, hogy különböző okok miatt feloszlott a DVTK-Freeriderz, így mindenki az FRO Racing-hez igazol. Ezután keresett fel minket Vincze Levi, a DVTK kerékpáros szakosztály vezetője, és olyan tervekkel állt hármunk elé (Ferenczi Marci, Apró Tóbiás és elém), ami miatt úgy döntöttünk, hogy a következő szezont is a DVTK színeiben folytatjuk. A 2021-es versenyszezont 2 elit, és 1 junior versenyzővel indítjuk, így a fontosabb kategóriákban képviseltetjük magunkat. Úgy gondoljuk, hogy ezzel a kis létszámmal jobban tudunk fókuszálni a versenyekre, mind a depóban, mind a pályán is. Erre az évre sikerült Commencal csapatbringákat vásárolni a T-Bike jóvoltából, és mindhárman tagjai lettünk a Commencal Co-Factory Team-nek. Ezzel a tagsággal jóval olcsóbban tudunk alkatrészeket szerezni, és a világversenyeken „Race Supportot” is kapunk. Ha nem lenne covid helyzet, akkor edzőtáborozni is a gyári commencal csapatokkal együtt tudnánk menni.

Most, hogy zárva vannak a határok, hol tudsz edzeni? A bringázás mellett száraz edzéseket is tartasz?

A Korona vírus ellenére Lillafüreden csütörtöktől vasárnapig folyamatosan üzemel a felvonó, így szerencsére van hol edzenünk. Az ottani edzések tökéletesen végrehajthatóak, ezek mellett a helyi traileken is szoktam tekerni. Ha lehetőségem van máshová is szoktam járni, a múlthéten Sopronban voltam Liszi edzésen, amit még egy jó fotózással is megfűszereztünk. Száraz edzésekben ugyancsak Vincze Levi van segítségemre, aki személyre szabott edzéstervet készít nekem mindenhéten, ezen belül tekeréssel, és heti többszöri konditermi edzéssel tartom magam fitten. Általában heti 4-5 alkalommal edzek a bringázásokon kívül.

Mik a terveid az idei évre nézve? Mely versenyek vannak tervben?

Az idei évre nagyobb terveket tűztünk ki a csapattal. Mivel ez az utolsó junior évem, szeretnék minél jobb szezont zárni és természetesen megvédeni a Országos Bajnoki címemet, ami a mezőnyt figyelembe véve azért nem lesz valószínűleg olyan egyszerű. Eredetileg 16 verseny lett volna a versenynaptárban, amelyből egy párat a vírus miatt már elhalasztottak, vagy töröltek. A tervek között szerepelnek Világkupa futamok, az IXS Európa kupasorozat, ahol szeretnék TOP 5-be végezni, valamint a szlovák SPDH kupasorozat, ahol ugyancsak Top 5 a cél. Ezeken kívül a maribori Európa Bajnokság és a Val di Sole-i Világbajnokság is jelen van a listámon.

Köszönjük a beszélgetést, sok sikert az idei szezonra! Lássuk akkor az idei versenygéped közelebbről!

Váz: 2021 Commencal Supreme DH 29/27.5 (Mullet)
Villa: 2021 RockShox BoXXer Ultimate 29”
Rugóstag: 2021 RockShox  Super Deluxe Coil DH
Fékek: Shimano Saint
Váltó: Shimano Saint
Váltókar: Shimano Saint
Hajtókar: Shimano Saint
Pedál: Crankbrothers Mallet DH Superbruni
Fogaskoszorú: Shimano 10 speed
Lánc: KMC X10EL 10 speed
Láncvezető: E13 LG1
Kormány: Race Face Atlas
Kormánycsapágy: Ride Alpha
Kormányszár: Race Face Atlas
Markolat: KLS Poison
Nyereg: Ride Alpha
Nyeregcső: Ride Alpha
Nyeregcső bilincs: Ride Alpha
Felnik: E13 LG1 DH
Agyak: Novatec DH
Gumik: Michelin DH34

Fotók és szöveg: Szász Norbert // StandMagazin 2021