RadSociety – Session Series: Pikacs Dirt Park!

Hirdetés

A „Pikacs Dirtpark” egy új bikepark amit 2 éve kezdtem el építeni egy saját telekre, amit nagyszüleimtől örököltem. A „Dirt jump”, a „Slopestyle” és a „Freeride” pedig extrém kerékpáros műfajok, amiket kis hazánkban sajnos nem ismernek el valódi sportként, de sokunknak ez az életet jelenti. Az évek során sok kisebb pályát építettünk, de mára mindet el kellett bontanunk különböző igazságtalanságok miatt. Az én hozzáállásom, hogy ezekben a nehéz időkben mindenkinek kell egy cél amiért érdemes élni, én a sajátomat „Project Dream”-re kereszteltem. Ez egy távoli cél amihez csak az első lépcsőfok a bikepark, a videó és az utóbbi éveim energiabefektetése. Azt szeretném elérni a pályával, hogy legyen egy hely, ami összefogja a környék bringásait és nyugodt, megfelelő körülmények között tudjunk sportolni, fejlődni és közösséget építeni. A dirtpark továbbra is épül és egyre jobb lesz. A továbbiakban szeretnék több változatos elemet és ugratót építeni, hogy mindenki megtalálja a tudásszintjének megfelelő pálya részt. Szeretném, hogy minél többen legyünk akár mountainbike-osok, akár BMX-esek, mert hiszek benne, hogy közösen el tudunk érni egyfajta változást a hazai kerékpár sportban, ha összetartunk és segítjük egymást. Az a véleményem, hogy a panaszkodást és egymás lenézését végre hagyjuk abba (mostmár úgy is mindenki tudja, hogy szar minden, ezzel nem mondasz újat) és helyette merjünk nagyot gondolni, mutassuk meg, hogy sokan vagyunk és tegyük amire a jelenlegi helyzetben képesek vagyunk azért, hogy egyszer jobb legyen nekünk. Mindenkit szívesen látok a pályán, szervezett session-ök keretein belül, vagy akár külön. Ha érdekel amit csinálunk, keress fel és szívesen segítek bármiben kezdőknek is.

Riderek:
Bence Horváth
Bence Molnár
Kázmér Darvas
Márk Vukman
Péter Bajczik
Péter Demjén
Péter Pikács
Richárd Tóth