Hirdetés

Jövő héten főszerepbe kerülnek a downhillesek és ezt teljes mértékben meghálálva biztosan tűzijátékot mutatnak majd be a Bakony szívében, a Rad Company Downhill Országos Bajnokságon!

Sok kérdésre választ kapunk jövő vasárnap, ami nem csak a jéghegy csúcsát, azaz az idei lejtős bajnokok kilétét jelenti, hanem például azt is, hogy a megújult pályán hogyan alakulnak majd az erőviszonyok, kik érhetnek oda a jó helyezésekre a termetes Open mezőnyében és miként szerepelnek majd a merevvázasok a saját kategóriájukban, talán idén utoljára.

Vajon talál-e legyőzőre az elmúlt két év abszolút elsője, a Kellys Factory Team szlovák versenyzője, Rastislav Baranek? A lehetőség adott, hiszen idén is érkezik a csapatuk Eplénybe, így ismét megpróbálhatjuk felvenni a többszörös világkupa döntős, Európa Kupa győztes riderrel a versenyt. Ki lehet esélyes ellene? A tavaly már egész közel kerülő Ferenczi Marcell? Vagy valaki a korábbi bajnokok, bajnokesélyesek közül? Vagy valaki egészen más külföldről?

Junior kategóriában Rasto csapattársa, Kamil Fábry vitte az első helyet tavaly, mögötte a bajnoki címet szerző Szabó Boldizsár végzett. Mindketten rajthoz állnak 2020-ban is, de Boldi már a felnőttek között. Kamil viszont egy tovább erősödött junior mezőnyt kap kihívóinak, óriási csata várható a fiatalok között is.

Akad még sok-sok kiemelni való, de az elmúlt nyolc év összes indulója közül egy óriási dolgot csak egyetlen személy mondhat el magáról, méghozzá, hogy eddig minden eplényi DH OB-n dobogóra állt, azaz 2012 óta folyamatosan. Ő nem más, mint Németh Ádám, aki egyszeres Junior bajnok, háromszoros Merev és egyszeres Open győztes, valamint három további dobogóval rendelkezik az utóbbi két kategóriából. Tudja-e ezt idén folytatni? Lesz-e esélye, hogy jövőre eljusson a tíz dobogóig? A madarak azt csiripelik, hogy ezúttal is Openben indul, ahol tavaly nyerni tudott.

A sok izgalmon és fergeteges hangulaton kívül további tényezők is csalogatják a bringásokat, ezek közé tartozik a már megszokássá vált sorsolások a célba érkezők között, a bőséges rajtcsomag, a Rad Company kitelepülő szervíze és boltja, illetve több további szolgáltatás, melyek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy kihagyhatatlan hétvégének nézzünk elébe a jövő héten.

A kedvezményes előnevezés még egy hétig tart a www.dhracing.hu oldalon, ahol böngészhető az aktuális nevezési lista is. Továbbá érdemes folyamatosan nyomon követni az esemény facebook lapját, itt sorra érkeznek az infók, pályaképek és minden egyéb fontos tudnivaló, illetve érdekesség.

Előzetes videó:

Nem szokott csendes lenni a bakonyi völgy a DH OB idején, ez idén akár még fokozottabb is lehet, találkozzunk tehát Eplényben, augusztus 7-től 9-ig!