Szombat reggel érkeztünk az újonnan megnyitott bike parkhoz. Az első körben, több mint másfél óra volt felérni a Planai tetejére. Ez köszönhető volt a kettő 150 méter vagy még hosszabb sornak, ami a felvonóra várt. Ami nehezíti a felújítást, hogy az új kabinokba összesen 2 bringát lehet berakni, többet nem.
Szerencsére az összes régi pálya megmaradt, abban a formában, ahogy azok voltak. Tehát, még mindig lehet élvezni a klasszikus schladmingi nyomokat. Nem emlékszem, hogy ennyire ráztak volna eddig a pályák, de sajnos azt kell mondjam, hogy van olyan rész, ami szinte élvezhetetlen a féknyomok miatt. A 29er kerék megakad bennük helyenként. Így másnap downhill biciklire kellett váltanom. Mindig is enduro kerékpárt használtam Schladmingban, de most először azt kell mondanom, hogy az enduro nem elég még a kék nyomra sem.
Majd jött a Jump Line. Ami igazából rengeteg dirt ugratót foglal magában. Ezek nem olyan ugratók, amiket megszokhattunk más Bike Parkokban. Ezek kilőnek az űrbe. A legtöbb persze asztalos, de ha elugrik az ember, akkor itt érdemes megtalálni az érkezőt, mert akadni nagyon kellemetlen. Vannak kisebbek, de a legtöbb eldobója 3-4-5 méter magas, és valamelyiken 10 vagy több métert is szállni kell az érkezőig. Elképesztően nagy sebességgel kell még a kisebbeket is ugrani, szóval trükkös. Főleg sárban.
Vasárnapra szerencsére eltűnt a tömeg, ezt szerintem az esőnek köszönhettük. De sárban is nagyon élvezetes volt ott bringázni.
Összefoglalva: Schladming mindig is király volt. Most is az. Bár szerintem kell nekik egy kis idő, mire kiforrja magát a dolog, ugyanis sok hiba ugye most jön ki, hogy elkezdték tömegesen használni a pályákat. Nyár közepére már biztosan kezelik ezeket a problémákat. Nem kezdő Bike Park. Nehéz. Mind technikailag, mind erőnlét is kell hozzá, nem is kevés. De az tény, hogy ezzel a jellegű Jump Line-al, és a többi pálya adottságaival, még hosszú ideig egyedi marad.
Szöveg: Seffer Judit
