Szabó Boldizsárnak a 2019-es évben minden összejött és hatalmas győzelmet aratott hazánk legfontosabb versenyén, a Downhill Országos Bajnokságon Eplényben. Egy kis szezonkezdő beszélgetésre mi is elkaptuk.
Szia Boldizsár. Kezdjük néhány alap kérdéssel. Mióta kerékpározol, hogyan kerültél kapcsolatba a kerékpározás extrém szakágával?
Az egész egy általános iskolai biciklitúrán kezdődött, ahol egy osztálytársam, aki később az egyik legjobb haverommá vált, megkérdezte, hogy nincs e kedvem felmenni vele a Normafára kicsit bicajozni. Mondtam igazából miért is ne. Én ekkor még nem tudtam, hogy a haverom és a bátyja már belekóstolgattak a DH-zásba, utóbbi, már évek óta rótta a János-hegyi köröket.
Felértünk a Normafához, nyugisan tekerünk, majd haverom megáll egy ösvény előtt és kijelenti, hogy mi itt most le fogunk menni. Én úgy voltam vele, hogy szeretek lefele gurulni, úgyhogy megeredtem utána és iszonyúan jó érzés volt az erdőben lefele zúzni. Ezt az ösvényt a János-hegyi bringások csak „Kápolna” néven ismerhetik, ami nem tartozik a legnehezebb útvonalak közé, de akkor iszonyúan büszke voltam magamra, hogy épségben leértem. Ezután következett a fekete leves, mikor komám rávitt engem a „Desszert-kerülő + Tündér alja” nyomvonalra, ahol 20 perc alatt vagy ötször elestem, mivel azok már sokkal nagyobb kihívást jelentettek, mint a „Kápolna” előtte, de ennek ellenére emlékszem, hogy az arcomról alig lehetett levakarni a vigyort, mivel ez egy teljesen új érzés volt számomra. Egyből szerelmes lettem a sportba. Akkoriban én még versenyszerűen atletizáltam, úgyhogy nem fért bele sok bringázás, de amikor ráértünk, minden körülmény közt, lehetett hó, sár, fagy, 40 fok, mindig mentünk. Eleinte mindig csak ketten mentünk haverommal, de fokozatosan megismertünk új embereket, akikkel utána közösen tudtunk bringázni és akik sok új pályát mutattak nekünk. Így telt el 1-1,5 év. Abban az időben egy Kellys Oxigén XC bicóm volt, 100mm-es teleszkóppal, V-fékekkel stb., de ezt a bicajt ezalatt az idő folyamán kinőttem és a kicsi mérete miatt nagyon sokat estem vele, úgyhogy egy elég hosszú időre, több mint egy évre, jegelnem kellett a bringázást.
Viszont iszonyúan hiányzott az egész érzés és atmoszféra, ami ezt a sportot átjárja és a nagy szünet után, szüleim segítségével, 2016 nyarán, hozzájutottam az első fullymhoz, ami egy 2010-es Specialized Demo volt. Azóta pedig nincs megállás, mai napig csapatom a János-hegyen és remélem még jó hosszú ideig lesz rá alkalmam.
Hogy mióta kerékpározom? Fullyval, komolyabban, ez lesz a 4. szezonom, összességében pedig az 5-6-ik.
Szeretsz versenyezni? Melyik volt az eddigi legemlékezetesebb versenyed?
Versenyezni mindig is imádtam, mert mindig kihozza az emberből a maximumot, akármelyik sportról is legyen szó. Ott van az a nyomás, amit más életszituációban nem igazán tapasztal meg az ember.
Én elég versengő típusnak vallom magam, előfordul, hogy „felidegesít”, ha valaki jobb nálam valamiben és teszek érte, hogy fejlődjek. Viszont az évek folyamán veszteni is megtanultam.
Visszatérve, a versenyzésnek köszönhetően rengeteg csodaszép helyre van alkalmam eljutni, amire lehet, hogy nem lenne esélyem. Legemlékezetesebb versenyem a 2017-es Szomód DH volt, ami egyben az első versenyem volt és ahol életem első csonttörését sikerült összeszednem a döntő körömben. Szóval egy hétvége alatt sok újdonsággal találkoztam, ezért is ez a legemlékezetesebb.
A 2019-es downhill OB-n hatalmas győzelmet arattál junior kategóriában. Mit éreztél amikor áthaladtál a célvonalon és a te időd volt a leggyorsabb? Mennyire készültél az OB-ra? Milyen helyezést szerettél volna elérni?
Iszonyúan megkönnyebbültem, mikor áthaladtam a célvonalon, mert a 2018-as OB-n kétszer is elestem és agyrázkódással + egy hosszában megrepedt sisakkal tértem haza. Már csak amiatt is megkönnyebbültem, hogy leértem, nem is igazán volt fogalmam, hogy hányadik voltam. Az időmérőn 3. voltam, de éreztem, hogy a tetejét nem raktam el olyan jól, viszont az alját igen, így úgy voltam vele, hogy a dobogó csak meglesz. Mikor leért az utolsó versenyző és rosszabb időt jött mint én, csak annyit hallottam, hogy a Gács Peti felüvölt, hogy „te vagy a bajni”, majd utána mindenki fut oda hozzám gratulálni. Életem egyik legszebb napjának tekintem és férfiasan bevallom, hogy még egy-két örömkönnyet is elejtettem akkor.
Az OB-ra való felkészülés nekem sajnos nagyon rövidre sikeredett, mivel Április végén sikerült eltörnöm a kulcscsontom, ami miatt csak Július elején ültem fel újra a bringámra. Baromira fájt a szívem, mivel láttam, hogy a többi „riválisom” mennyit biciklizik, versenyzik és edz én meg otthon ültem felkötött karral. Az egyedüli verseny, amin OB előtt elindultam az a szlovák OB volt, Kosutkán, ahol borzasztóan gyenge időm lett, de tudtam, hogy hol kell fejlesztenem magam, úgyhogy abban a maradék 2 hétben felkészültem és bringáztam amennyit csak tudtam. Emiatt nem is számítottam hatalmas eredményre, egy TOP 5 volt a cél, de hogy megnyerjem arról álmodni sem mertem akkor.
Mi a helyzet az idei OB-val? Készülsz rá? Milyen eredményre számítasz?
Az idei OB lesz az első Elite kategóriás OB-m, úgyhogy egy elég nagy kihívás lesz, de megpróbálom felvenni a versenyt az ország legjobbjaival és megpróbálok minél jobb helyen végezni.
Készülni természetesen készülök, elkezdtem járni konditerembe, szoktam futni és majd megpróbálok minél több bicózást belevinni a „programmba”. Eredményről még nem gondolkodtam, de az első 5-ben lenni hatalmas érzés lenne.
Mi motivál? Mi a célod a sporttal hosszú távon?
A fejlődés, amit el tudok érni ebben a sportban, illetve minél több helyet megjárni és jól érezni magam miközben bringázom. Mindenféleképp szeretném addig űzni ameddig csak bírom, mivel iszonyúan élvezem, amit csinálok, emellett szeretném folytatni a versenyzést és válogatott is lenni egy szép napon.
Sokáig árultad a Propain DH kerékpárod, idén milyen gép nyergében láthatunk? Miért éppen arra esett a választásod?
Valóban sokáig árultam, de sikerült már (szerencsére) eladnom egy srácnak. Elmondása szerint szereti, ami nekem nagyon fontos, mivel én is nagyon szerettem.
Az idei év számomra rengeteg változással fog járni, például, hogy Gács Peti a szárnyai alá vett, így sikerült bekerülnöm a csapatába, és ha már a Limitben vagyok, gondoltam beújítok egy jófajta Commencal Supreme 29-re, ami hamarosan el is készül. Nagyon várom már, hogy mit fog produkálni a gép, de iszonyúan optimista vagyok, mivel a World Cupokon bebizonyosodott, hogy ez a bringa az egyik, ha nem a leggyorsabb a piacon. Emellett 29-es kerekű és XL-es méretű vázra esett a választás, ami azt jelenti, hogy BRUTÁL NAGY lesz.
Hogy látod itthon mennyire van klikkesedés a riderek között? Az egyesületek összetartanak vagy inkább széthúznak, versengenek egymással?
Szerintem az itthoni DH-s közösség nagyságrendileg összetartó és közvetlen. Nyílván minimális „klikkesedés” van, de nincsenek legtöbbször abból „problémák”, ha egy teljesen ismeretlen ember csatlakozik hozzád/hozzátok bringázni. Az egyesületek között nyílván van egy természetes versengés, de szerintem egy iszonyú összetartó közösség az a társaság, akik rendszeresen járnak versenyezni.
Természetesen minden egyesületnek van egy saját depója egy verseny alatt, de abból nem lesz baj, ha átmész egy másik csapat depójához beszélgetni. Emellett meg gyakran előfordul, hogy egy másik egyesület versenyzőjével körözök a gyakorlóidő alatt.
Hogy néz ki egy tökéletes napod?
Felkelek, reggelizek egy jót, elmegyek bringázni, utána barátaimmal szórakozni megyek és a nap végén a barátnőm mellett alszom el. Pontosan így néz ki.
Kedvenc pálya: Maribor WC pálya
Kedvenc rider: Loic Bruni
Kedvenc mottó: Veni vidi vici
Kedvenc márka: Commencal
Freeride vagy downhill? Downhill
Belső vagy tubeless? Belső
Akikkel a legszívesebben bringázol: Csapattársak + közeli János-hegyi haverok
Amit utálsz: Szemetelést és a hangos anyázást
Köszönjük a beszélgetést, sok sikert az idei szezonhoz!
fotók: Szász Norbert //StandMagazin
