Hazai legenda: Lenthár Gábor interjú!

A hazai bringás társadalom ismeri a neved mégis kérnék egy rövid bemutatkozást Tőled, hogy mikor és hogyan lettél szerelmes a kerékpározás extrém szakágába.

Sziasztok, Lenthár Gábor vagyok, a bringás társadalom inkább a Lentit ismeri. Extrém bringás pályafutásom nagyrészét dirt jumppal töltöttem, 13 év aktív versenyzéssel, kezdve a 2003-as Red Bull DirtRide-dal, egészen pár évvel ezelőttig. Előtte egy pár év dual slalom és 4cross volt a versenyláz kezdőlökése, és pár éve fejest ugrottam a downhillba. Mindig is vonzott az adrenalin a bringán, ahogy látom a versenyzés is pont ezért tetszett, szerettem mindig is tétre bringázni, és a rendezvények felejthetetlen élményt adnak.

Az első videóban, amit rólad láttam egy magas Kona merev farúval bringával toltad. Már akkor is magas váznak számított, de te olyan gyorsan tudtad vele a trükköket csinálni, hogy az valami elképesztő volt. Az évek alatt több dirt bringád is volt, a trükköket nagyon magas szintre fejlesztetted és néhány éve jött a váltás a downhill felé. De ne siessünk ennyire előre.
Hogy érzed, a dirt karriered során mi volt a legemlékezetesebb pillanat, amire szívesen emlékszel vissza? Egy időben sorra jártad a külföldi versenyeket, volt olyan pillanat amikor eljátszottál a gondolattal, hogy talán ebből karriert is lehetne csinálni? Melyik a kedvenc dirtes trükköd és melyiket volt a legnehezebb megtanulni?

Dirtben sok emlékezetes pillanat maradt meg, mindegyik más miatt lett felejthetetlen. Nemzetközi szereplésem elején Svájcban meghívottként versenyezni, vagy Miskolcon életem első szaltóját versenykörben beadni, a Novatec nemzetközi támogatott versenyzőjeként megjelenni mind mind olyan pillanat amire nagyon szívesen emlékszik vissza az ember. De tovább sorolhatnám a feledhetetlen versenyhétvégék hangulatát, közönség energiáját, tényleg nincs egy, amit ki lehetne emelni. Nem beszélve a 2018-as Downhill Világbajnokság betétfutamáról, a whip off contest-ről, ahol újra átélhettem kicsit a dirt adta energiákat.
De azt hiszem, a fentiek, és még sok más pozitív élmény volt a maximum, amit kihozhattam abból a szituációból, amikor tényleg jól ment, akkor egyetemre jártam és nem igazán szerettem volna a sulit elengedni a szenvedélyem miatt. Mindig kellett egy biztos háttér, ami ott van ha a versenyzés nem megy jól, vagy sérülés miatt kell szüneteltetni.
A kedvenc trükkömet szerintem sokan tudják, ez pedig a superman seatgrab indian air. Először még dual slalomos időszakomban láttam egy Kona katalógusban John Cowantől, és nem hittem el, hogy ezt tényleg ugratón csinálja. Akkor persze elképzelhetetlennek tartottam, de ahogy fejlődtem, valahogy efelé a stílus felé terelgettem a trükkjeim, és végül sikerült megtanulnom, amit a mai napig gyakorlok, ha be kéne adni (és szerencsére be kell 🙂 ) .

Legnehezebb trükk? Talán a vázpörgetés, tudtam egy évig, versenyeken is beadtam, de hamar letettem róla, mivel nehéz volt nekem megcsinálni, a többieknek pedig készség trükk volt, így nem éreztem, hogy több energiát kéne beleöljek, így elengedtem.

Aztán jött a downhill, a dirtös időkben nem is igazán emlékszem, hogy foglalkoztatott volna a lejtőzés Téged akkoriban. Hogyan szerettél bele mégis ebbe a szakágba? Mekkora előnnyel indultál, hogy egy igen komoly dirtes múlt volt a hátad mögött? Mik a különbségek a két szakág között?

Talán még a 4crossos időkben egy vagy kettő DH versenyre a legendás merevfarú Kona Chute-ommal ellátogattam, nevezetesen a Kőszeg DH-ra ahol agyrázkódással jöttem haza (már akkor ez volt a szokásom úgy érzem..), valamint egy felejthető Tokod DH-n is indultam kevés sikerrel. Aztán már rég lebegett a levegőben egy fully beszerzése, ami talán soha nem valósult volna meg külső behatás nélkül, de akkori barátnőm, mostanra országos bajnok Vincze Lizi unszolására beszereztünk egy-egy CTM freeride biciklit. Nem volt nehéz ebben a helyzetben rákapni a lejtőzés ízére.

A dirt és inkább a dual slalom miatt a bringakezelésem elégséges volt egy elfogadható alaphoz, a pumpálás sokat segít a lendület megtartásához a lejtőzésben is. Természetesen a DH pályákon az ugrók abszolválásával se szoktam sok időt tölteni, magabiztos vagyok a dirtből hozott levegőben szerzett rutin miatt.
Két szakág legfőbb különbsége, hogy míg az egyiknél zsűri dönt több kevesebb konzisztenciával, addig a másik sportágban csak az óra dönt. Hiába érzed, hogy jobb köröd volt, hogy jobban kiadta, és különben is szebben csavartad le az utolsó ugrót, ha az nem mutat kevesebb másodpercet, nem jobb a köröd. A dirt hatalmas dózisokban adja az adrenalint, míg a DH nekem kicsit óvatosabban. Dirtben mindig többet vállaltam versenykör alatt, mint amit begyakoroltam vagy tudok, és a versenydrukk és a közönség miatt általában összejött az extra trükk. DH-ban hideg fejjel kell mennem, hogy sehol ne lőjem túl ami miatt aztán meg kell lassulnom a következő szakaszon, így nagyon nehéz a legjobb versenykört összehoznom. Jelenleg is ezzel küzdök, hogy a versenydrukkot és a közönség energiáját hasznomra tudjam felhasználni. A jövőben ebben kell sokat fejlődjek.

Jó néhány sikeres downhill versenyszezonon vagy már túl. Melyik volt a legnehezebb versenyed és melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?

Nagyon nehéz két dolgot kiemelni a három év versenyszezonból, de nagyon jó érzés volt első évemben begyűjtenem a szlovák összetett DH master bajnoki címet, és itthon is megnyerni a Master OB címet. Muszáj megemlítenem még, hogy hatalmas élmény volt a tavalyi svájci DH VB-n szerepelni, remélem még bizonyíthatok pályafutásom alatt ezen a porondon.
Legnehezebb verseny az első Európa Kupa futamom Ausztriában volt, ahol egész hétvégén esett az eső, és a pálya is rengeteg gyökeret hozott magával. Ezen a versenyen indultam először Elit kategóriában, és vigyáznom is kellett magamra, mert következő hétvégén a VB várt minket. Minden szempontból nehéz volt ez a hétvége számomra.

A downhill versenyzést nagyon komolyan veszed és rengeteget edzel rá. Hogy lehet ezt a sportot profi szinten művelni egy főállás és magánélet mellett? Mennyi lemondással jár? Amellett, hogy rengeted pénzt is elvisz a sport. Mi az ami mégis előre visz, motivál Téged?

Próbálom profi szinten csinálni, minél több forráshoz hozzájutni, mitől és hogyan lehetnék mégjobb, következetesen. Valamelyik részére van energiám és lehetőségem, van amire jelenleg nincs. A munkahelyem rugalmas munkaideje nagyon segít, hogy rendesen tudjak készülni a versenyekre, és az is sokat segít, hogy negyed órára lakom a munkahelytől, így naponta sok időt spórolok meg, amit szintén edzésre tudok felhasználni. Azt hiszem sikerül elegendő időt szánnom a munkára és a magánéletre, a társasági élet az, ami nem igazán fér jelenleg bele a versenyszezonba. Viszont ugyanúgy előre visz ebben, mint korábban a dirtben, hogy rengeteg élményt ad, sikerül eredményeket is elérnem, újabb kihívások elé állít és a versenyhangulatot mai napig nem tudom elengedni.

Milyen edzések illetve gyakorlatokat végzel, amik segítenek a felkészülésben és, hogy formában maradj? A kardio és konditermi edzések mennyire „segítenek” a pályán?

Fizikai felkészülésre heti edzéstervet Halász Krisztiántól, korábbi négyszeres Országos Bajnoktól kapok, ami 4 alkalmat jelent a héten általában. Ezek az edzések sokat segítenek, hogy egy versenyhétvégén még a versenynapra is maradjon elég erőm, hogy hamarabb regenerálódjanak az izmaim, és hogy pontosabban tudjam irányítani az utolsó métereken is a bringát a döntő körömben.

Mik a terveid a jövőre nézve? Elképzelhető, hogy pár év múlva esetleg más szakágban, pl az XC-ben is kipróbálod magad?

Az XC még kicsit túlzás lenne, de az enduro már egy fokkal reálisabb szakág. Mostanában volt lehetőségem egy két nagyobb ugrón DH bicóval játszani, nagyon megfogott az érzés, hogy nem ritka a 40-50 km/h-ás sebesség ezeken az ugrókon. Meglátjuk, ez hova vezet, ha később már nem leszek versenyképes a magyar DH élvonalban.

Ha visszanézel a kezdetekre, mi az amin változtatnál vagy máshogy csináltad volna?

Nem igazán tudom, mit tehettem volna másképp, nem hiszem, hogy hamarabb elkezdtem volna a DH-t, mert akkor nem lett volna annyi időm dirtözni. Néha eszembe jut, hogy ha közelebb laknék a magas hegyekhez, talán még jobb lehetnék abban, amit épp szeretnék csinálni.

Miben más a mostani kerékpáros generáció, mint amikor te kezdted? Mit tanácsolsz a kezdőknek?

Az a baj, hogy most nem látok rá a mostani kezdő dirt generációra, de ugyanakkor a régi DH generációra sem látok rá. Mivel a két szakág ifjú titánjait más-más évtizedekben láttam, és a két szakág merőben más egymástól, így nehéz bármi következtetést levonni.

Srácok, mindig viseljetek bukót, és mindig csak épp kicsivel legyetek bátrabbak, mint ügyesek vagytok.

Köszönjük az interjút!

szöveg/fotók: Szász Norbert