Hirdetés

Két éve a Cube gyári versenyzői már egy prototípus 29-es géppel versenyeztek az EWS futamokon, amelynek a tervezésébe természetesen volt beleszólásuk, így csak idő kérdése volt, hogy mikor lesz szériaérett az akkor még álcázó fóliás modell. Mivel a csapatunk egyik támogatója a Cube, így nem volt kérdés, hogy azonnal lecsapunk az új gépre, amint az elérhető lett.

szöveg/teszt pilóta: Kovács-Gombos Ádám
fotók: Putzer Alex és KG Ádám

Újdonságok a vázon

A Stereo 150 mind a négy változatának (kétféle C:62-es és C:68-as) alapja egy teljesen új váz. A mai divatnak megfelelően a kerékméret 29-es lett, ehhez idomították a 140-esben már látott első háromszöget, ami egy teljesen új, de a 27,5-essel ellentétben már karbon és 10 mm-rel többet mozgó hátsó részt és ugyanúgy fedett csapágyakat kapott. A C:62-esek az olcsóbb és kb. 200 grammal nehezebb változatok a kevesebb karbonnak és több gyantának köszönhetően, míg a C:68-asok a drágább, könnyebb és merevebb vázak.

Akár verseny, akár hobbi célra veszünk egy biciklit, az biztos, hogy a legfontosabb dolog az a szakágnak megfelelő geometria és a nekünk megfelelő méretezés. A gyári csapat szerencsére sok jó visszajelzést adott ehhez az új géphez, bár a száraz adatok alapján azonban még mindig konzervatívnak tűnhet a geometria, hiszen a 66 fokos villaszög, meg az XL-es méretben is „csak” 477-es reach elsőre nem egy klasszikus EWS-re való adat. A számok azonban nem mindig fedik a gyakorlati tapasztalatokat, illetve érdemes megnézni, hogy az egyes számú gyári versenyző, Greg Callaghan, hol szokott igazán jól menni: otthon, az ír futamon, ami az egyik legrövidebb és leglaposabb pályákból álló verseny, azaz a legjobban hasonlít a mi hazai terepeinkre. Azaz egy olyan versenyző ötletei kerültek a gépbe, aki lankás, csikikukis pályákon megy jól, és eleve szereti a kisebb méretű gépeket, hiszen csapattársával, Zakarias Johansennel együtt mindketten 20-as vázat (reach: 457 mm) használnak, holott 184, illetve 185 centi magasak – ráadásul Callaghan 35 mm-es, rövid stucnival.

Ugyanakkor, ha megnézzük a többi EWS menő gépét is, akkor elég egyértelműen látszik, hogy a piac és a marketing kicsit más irányba tereli a vevőket, mint amit az EWS versenyzők egy jelentős része használ, hiszen ott inkább átlagosak a méretezések és ritka az extrém lapos villaszög, vagy XL-es váz (ránézésre alacsonyabb emberek alatt).

Így nézve pedig nagyon is telitalálat ez a „középértékes” geometria, aminek a sarokadatai amúgy szinte teljesen megegyeznek pl. az új Canyon Strive-éval, vagy épp a Mondraker Foxy-éval. A reach mellett persze fontos megnézni a stack adatot is, ami a „bringán” vagy a „bringában” ülök érzésért felelős. A Cube ezt viszonylag magasan hagyta, azaz egy esetleges stucni alátétezés nem vesz el a reachből.

A gép a 75,5 fokos nyeregvázcsővel ideális mászó helyzetet biztosít, ahogy a 435 mm-es láncvillahossz is egy jó kompromisszum. A váz súlya pedig 2700 gramm (tag nélkül), ami XL-es méretben egy kimondottan jó adat.

Rugózó elemek

A 2019-es FOX 36 Factory Grip2-es villám a ma divatos 44 mm-es offsettel jött. Hátra szintén a gyári csapat gépein is látható 2019-es Float X2-es tag került, ami azonban hivatalosan nem is létezik. Olyan értelemben legalábbis nem, hogy a piacon nem kapható ez a pici trunnion rögzítésű 185×55-ös méret. Ezt tavaly a gyárlátogatáson fel is vetettem az egyik mérnöknek, Frank Greifzunak. Hosszas beszélgetések, egy közös bringázás és pár levélváltás után volt olyan rendes és összehozott a FOX Europe-tól Chris Trojerrel, aki pedig legyártatta nekem a tagot, hogy a piac legjobb tagjával tesztelhessem a gépüket. Ezúton is hálásan köszönöm nekik a lehetőséget és a hihetetlen pozitív és lelkes hozzáállásukat.

Kerekek

A konkurencia a 3000 euró környékén lévő gépeket beszálló szintű, jellemzően a DT E1900-as kerekeihez hasonló modellekkel kínálja, míg a Cubenál már az alapmodell is 700 eurós, csúcskategóriás Newmen alu kerekeken fut, ami a német Syntace/Liteville mérnökcsapatból kivált Michi Grätz új márkája. Az Evolution SL A.30 két német magazin tesztjében is verte az összes konkurens gyártó alu modelljeit és a 2-3-szor drágább karbon kerekek közt is simán a középmezőnyben végzett súly (1700g) és erősség tekintetében. Ez utóbbit a jó alapanyag mellett a befelé dőlő oldalfal is segíti, ami jobban ellenáll a felütésekből adódó erőhatásoknak.

Hajtás

A Sram 1×12-es rendszerének lelke a karbon hajtókar, ami azonban csak 60-80 grammal könnyebb az alu változatnál. Külön öröm volt, hogy 30-as lánctányérral szerelték. A váltókarnál nekem fontos, hogy a két kar egymással bezárt szögét az ujjamhoz idomíthassam, amit a gyári GX kar még nem tud, úgyhogy én inkább az X01-re szavaztam.

Fékek

Enduró és downhill vonalon ennek a súlyán nem érdemes spórolni. Csak a minél nagyobb és stabilabb fékerő számít. Én itt megint nem voltam takarékos, hiszen bár gyönyörűek és erősek is az új XTR fékek, de nem olcsók.


Kiegészítők

Pedál tekintetében a Nukeproof Horizonnál ár-érték arányban kevés jobb van. Sam Hill már kétszer is megnyerte vele az EWS sorozatot, tehát nehéz lenne többet bizonyított pedált találni helyette.

A kormánynál a hajlítások foka mellett a merevség-rugalmasság tényezőre figyeltem, mert volt egy  megrázó élményem egy csúcs karbon kormánnyal, ami után eldöntöttem, hogy a jövőben csak a rugalmasabb 31.8-as méretet fogom használni és maradok az alu alapanyagnál. A Horizon stucnit pedig 10 mm-t lehet fel-le állítani anélkül, hogy alátéteznék, azaz elvennék a reachből.

A nyeregcsőnél is az ár-érték volt a fontos szempont, ezért az új 170-es PRO Koryak csövet használom, ami pont befér a vázba.


Összességében tehát összeállt egy versenyre gyártott, de a jól eltalált és nem túl extrém geometria és a jó súly (14,6 kg) miatt hazai körülményekre is ideális gép, amely a gyári felszereltséggel kiváló ár-érték arányt képvisel, így akkor is jó vétel, ha semmit nem cserélünk le rajta.


Váz: C:68 Monocoque Advanced Twin Mold Technology, ATG, ETC 4-Link, ISCG Mount,Boost 148, AXH
Méret: 22“
Villa: Fox 36 Float FIT GRIP2 Factory, Tapered, 15x110mm, 160mm, Kashima
Tag: Fox Float X2 Factory Kashima
Fejcsapágy: FSA Orbit I-t, Integrated, Top 1 1/8“, Bottom 1 1/2“
Stucni: Nukeproof Horizon, 50 mm, 31,8
Kormány: Renthal Fatbar Lite, 31,8, 760mm, 30mm emelés
Markolat: Ergon GA2
Hátsó váltó: Sram GX Eagle™, 12s
Váltókar: Sram X01 Eagle™
Fék: Shimano XTR M9120
Hajtómű: Sram X1 Carbon Eagle™ 30T, 175mm
Kazetta: Sram XG-1275, 10-50T
Lánc: Sram GX Eagle™
Láncterelő: AbsoluteBlack
Kerékszett: Newmen Evolution SL A.30, 28 küllős, 15x110mm / 12x148mm,
Első gumi: Schwalbe Magic Mary, Addix Soft, Kevlar, Super Gravity, Tubeless Easy, 2.35
Hátsó gumi: Schwalbe Rock Razor, Super Gravity, Tubeless Easy, 2.35
Nyereg: SQLab 611
Nyeregcső: Pro Koryak 31.6mm, 170mm
Nyeregcsőbilincs: CUBE Screwlock, 34.9mm
Fóliázás: Zámbó Dávid

Geometriai adatok:
Fejcsőszög: 66 fok (65 fok; mért adat)
Nyeregvázcső-szög: 75,5 fok
Fejcsőhossz: 130 mm
Vízszintes felsőcső-hossz: 643 mm
Reach: 477 mm
Stack: 651 mm
Középrész-magasság: -41 mm
Nyeregvázcső-hossz: 520 mm
Tengelytáv: 1241 mm
Láncvilla-hossz: 435 mm
Tömeg: 14,6 kg (a képen látható – nem gyári – felszereltséggel)
Elérhető méretek: S, M, L, XL (tesztelt)
Forgalmazó: www.cube-bikes.hu