Hirdetés

Az év egyik, ha nem a leglátványosabb kerékpáros eseménye idén július 30-tól augusztus 1-ig tart Eplényben, a Kalandhegyen. A Rad Company Downhill Országos Bajnokság ráadásul jubileumhoz érkezik, tizedik alkalommal kerül megrendezésre a DH OB a Síarénában!

Mi is ez a DH OB? Tömény izgalom! Egyéni indítás mellett egyszerre több versenyző is halad a pályán a hegytetőről a völgy felé. Miközben látjuk a részidőt, már látjuk azt is, hogy ki milyen eséllyel érkezik a célba, eközben ott mennek el mellettünk a legjobbak karnyújtásnyira, 40-50-60 km/h sebességgel. Mindezt ugratókon repdesve, vagy éppen sziklákon, gyökereken dübörögve, döntött kanyarokban G-erőket ébresztve. A katlanban pedig felrobban a domboldal, amikor például meglátjuk, hogy a kétszeres magyar bajnok Ferenczi Marcell milyen szédületes tempót jön és megverheti a legyőzhetetlennek hitt szlovák világkupa menőt, Rastislav Baraneket. És le is győzte 2020-ban! Csoda!

Vanik Zoltán / BringaSport ©

Az idei esztendőben már a 10. alkalommal ad terepet a downhillesek bajnokavatásának az eplényi Síaréna és ennek apropóján több meglepetésre és újításra is lehet számítani. Többek közt új időterv, új kategóriák, élő közvetítés, újdonságok a pályán és megannyi meglepetés vár a résztvevőkre.

Az új időtervvel már péntek reggel elindul a DH OB programja a helyszíni regisztrációval és a gyalogos pályabejárással. Ez utóbbi igazán hasznos eleme a hétvégének, ekkor lehet a legalaposabban áttanulmányozni a lehetséges nyomokat és előzetesen átbeszélni a leggyorsabb íveket. Ezt követően hét (7!) óra gyakorlás következik és el is érkeztünk a következő újításhoz, ugyanis a délután folyamán már osztott edzéseken lehet majd körözni. A mezőny két csoportra oszlik, így sokkal intenzívebben és komfortosabban lehet majd begyakorolni a pályát.

Vanik Zoltán / BringaSport ©

Szombaton szintén edzésekkel veszi kezdetét a nap, melyek egészen délután fél háromig tartanak, amikor is az egyik legnagyobb módosítás szerepel az időtervben. Ez nem más, mint hogy az időmérő egy nappal előrébb került, így több időt hagyva a futamok között. Itt alakul ki a másnapi rajtsorrend. Aki az izgalmakért jön, már szombat éjszakára is foglaljon szállást, ugyanis a verseny már itt elkezdődik, hogy aztán vasárnap 13:00-kor kiteljesedjen a hétvége. Ekkor indul ugyanis a döntő, ahol bármi megtörténhet. Akár még az utolsó kanyarban is el lehet veszteni egy győztesnek hitt futamot. Egy pillanatra sem szabad elfordulni.

A jubileum alkalmából az egyik legnagyobb újdonság az élő közvetítés lesz, ráadásul nem csak a döntőről, már a szombati időmérőről is megy majd az adás. A helyszíni tömény izgalom tovább fokozása érdekében a célterületen egy nagyobb LED falon láthatjuk majd a futamokat! Az elmúlt évek alatt a hangulat csúcsra járatásával a DH OB hangjává váló Győri Kristóf kommentárja lesz hallható, mellette szakkommentátorként a négyszeres magyar bajnok Liszi Attilától kapunk majd érdekes és hasznos downhilles részleteket, információkat.

Vanik Zoltán / BringaSport ©

Új kategóriákat is üdvözölhetünk, az Elite Férfi, Női, Masters, Open mellett a Junior korcsoport három részre tagolódik 2021-ben. Marad a Junior U19-ként a 17-18 éveseknek és elindul az U17 a 15-16 éveseknek, valamint az U15 a 14 éveseknek és fiatalabbaknak. Mindhárom utánpótlás kategória győzelme bajnoki címet ér, ehhez nincs szükség másra, mint a megfelelő életkorban lenni, kiváltani egy versenyengedélyt és már lehet is menni a magyar bajnoki mezekért.

De nem csak versenyzői engedéllyel lehet indulni, aki kedvet érez, az nyugodtan vegye a bukósisakját és álljon fel a rajtemelvényre. Erre van ugyanis az Open kategória, ahol az egészen fiatal diákoktól a 60-70 évesekig bárki elindulhat. A pályán pedig a kerülőnyomok segítségével mindenki megtalálja a tudásának, tapasztalatának megfelelő lejutást. Persze el kell olvasni a versenykiírást a verseny hivatalos honlapján, a www.dhracing.hu -n, de a lehetőség bárki számára adott. A nevezés mellé jár egy jól felszerelt rajtcsomag, plusz libegőzés három napra és a döntő futam teljesítése esetén részvétel a nyereménysorsoláson, értékes nyereményekért. A segítők, szerelők, edzők, kísérők részére kedvezményes liftkupont lehet majd találni a rajtcsomagban a négyüléses síliftre.

Akadnak néhányan, akik az eddigi összes eplényi Downhill OB-n részt vettek és páran már elő is neveztek a 2021-esre is. Sőt! Van egy személy, aki egészen elképesztő sorozatot tudhat magáénak, mégpedig minden évben dobogón állt! Ő Németh Ádám, aki egyszeres Junior bajnok, háromszoros Merev és egyszeres Open győztes, valamint négy további dobogóval rendelkezik az utóbbi két kategóriából. Idén meglehet neki a 10. dobogó, vajon összejön-e és ha igen, lesz-e esélye ezt győzelemmel ünnepelni? Azt hallani Openben indul majd, ahol két éve nyerni tudott.

Nézzük az esélyeket, hiszen érdekes sorminta rajzolódott ki Eplényben. Mindig dupláztak a Kalandhegyen, de harmadjára már nem tudott senki nyerni a csúcskategóriában, az Elite Férfiak között. A sort Liszi Attila nyitotta 2013-2014-ben, majd duplázott Zámbó Dávid 2015-16-ban, ezután jött Palotai Gábor 2017-18-ban és a sort egyelőre Ferenczi Marcell zárja a 2019-es és 2020-as bajnoki címével. Joggal adódik a kérdés, hogy megtörik-e a jég vagy folytatva a sort átadja a stafétát valaki másnak, mondjuk Lenthár Gábornak? Lesz-e triplázó Eplényben? A forma és a megtett kilométerek alapján, talán Marci további regnálására mutatkozik a legnagyobb esély, hiszen idén is jól mozog, de az eplényi mumus lehet, hogy megint kibújik az erdőből. Egy biztos, fergeteges versenyre számíthatunk ezúttal is.

Ezt már csak azért is vehetjük készpénznek, mert a Kellys Factory Team-es Rastislav Baranek idén is indul az eseményen és biztosan vissza szeretne vágni. Rasto már negyedjére érkezik a bakonyi völgybe, az első két évben papírforma szerint nyerni is tudott, de tavaly Marci egy kiváló futammal elkapta a szlovák downhillest. Csapattársa, Kamil Fabry is érkezik, valamint további új és visszatérő versenyzőkre is számíthatunk a környező országokból.

A sok izgalmon és gigászi hangulaton kívül további tényezők is csalogatják a bringásokat, ezek közé tartoznak a már megszokássá vált sorsolások a célba érkezők között, a bőséges rajtcsomag, a Rad Company kitelepülő szervíze és boltja, a Shimano bemutató sátra, illetve több további szolgáltatás, melyek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy kihagyhatatlan hétvégének nézzünk elébe a jövő héten.

A kedvezményes előnevezés július 28-ig tart a www.dhracing.hu oldalon, ahol rengeteg információ mellett böngészhető az aktuális nevezési lista is és itt elérhető lesz majd az élő közvetítés is. Továbbá érdemes folyamatosan nyomon követni az esemény facebook és instagram oldalát, ahol sorra érkeznek az infók, pályaképek és minden egyéb fontos tudnivaló, illetve érdekesség.

Előzetes videó:

Az időpont július 30. – augusztus 1., a helyszín Eplény, az esemény pedig a jubileumi 10. DH OB lesz. Aki kihagyja, nem tudja mit hagy ki!

fotók: Vanik Zoltán