Hirdetés

Hosszúhetényben lelkes csapat folyamatosan azon munkálkodik, hogy fejlődjön az enduro kerékpársport kishazánkban. A Mecsek Enduro csapat 2016-ban rendezte meg első versenyét, idén már enduro OB-ra készülnek és egész évben legálisan használható nyomvonalakkal is büszkélkedhetnek. A csapat kemény magjával beszélgettem!

Meglehetősen keveset tudok rólatok. Kérlek meséljetek kicsit magatokról. Kik alkotják a Mecsek bringás csapatot? Kinek a fejéből pattant ki az első enduro verseny ötlete és hogy sikerült tető alá hozni?

Nincs egy meghatározott “crew”, rengetegen dolgoznak valamilyen szinten ezen a projekten. Alapvetően hosszúhetényi, komlói és pécsi bringások közös “gyereke”, sőt már talán néhány messzebb élőé is. Szerencsére egyre többen érzik magukénak, és ez túlmutat már magán a Mecsek Enduro versenyen, hiszen itt pályák, bringás infrastruktúra épül, plusz példamutató együttműködés alakult ki a bringások, települések, erdészek és a Nemzeti Park között. És még mindig csak az út elején tartunk, sok szép dolog áll előttünk!

6-7-8 évvel ezelőtt már páran nézegettük Sebestyén Krisztián és Kovács-Gombos Ádám videóit, cikkeit a Sloenduro versenyekről, és mi is kedvet kaptunk a versenyzéshez. Aztán ott, a versenyeken rájöttünk, hogy ilyet mi is tudnánk csinálni. Sok versenyszervezési tapasztalat gyűlt össze az elmúlt két évtizedben nálunk, mert mi rendeztünk már DH és 4X versenyeket, sőt országos bajnoki futamokat is. Hosszúhetényben pedig a srácok túl vannak néhány sikeres maratonversenyen, szóval így együtt kb. bármire fel vagyunk készülve.

Bombaként robbant a közösségi médiában az új nyomvonalról a képek, ha jól látom markolóval is sikerült építeni. Hogy állnak a helyi erdészek, hatóságok az erdőben való kerékpározáshoz? Legálisnak tekinthető a pálya?

Igen, a teljes nyomvonal gépi segítséggel épült, Tarr Tomi irányításával. A pálya minden engedéllyel rendelkezik, a tervek szerint egész évben látogatható lesz, természetesen szabályok betartásával.

A Mecsekerdő Zrt-vel, a Nemzeti Parkkal, Hosszúhetény vezetésével példás az együttműködés, gyakorlatilag a nulladik perctől. Persze ehhez az kell, hogy mi, bringások is betartsuk a szabályokat, és amit vállalunk, azt úgy is csináljuk meg.

Pontosan hol helyezkedik el az új pálya? Milyen szabályokkal és kik látogathatják majd a pályát? Van több pálya is kijelölve kerékpározásra?

A pálya a “megszokott” helyen, a Kövestető kilátó lábától indul. A szabályokat közzé fogjuk tenni, de kb. arra lehet számítani, mint bárhol máshol a világon. Dolgozunk azon, hogy több pálya is látogatható legyen, ez ügyben remélhetőleg a közeljövőben pozitív hírekkel szolgálhatunk majd.

A 2021-es évben már Enduro Országos Bajnokságnak adtok helyet Októberben. Miben lesz más, mint az előző verseny és miként készültök rá és mire számítotok?

A pályák teljesen megújulnak, még élvezetesebbek lesznek. Emellett picit szigorúbb, a nemzetközi elvárásoknak megfelelő szabályrendszer lesz. De ne ijedjen meg ettől senki, bárki számára teljesíthető lesz a verseny. Tervezünk egy könnyített, hobbi kategóriát is.

Tervezünk egy ebike futamot is, párhuzamosan az OB-val, ennek részleteivel is remélhetőleg hamarosan jelentkezünk.

Kiknek ajánljátok a versenyen való részvételt? Amatőrök, gyengébb kondival is könnyen teljesítik majd a nyomvonalakat? A tekerősebb részek mellett, mennyire lesznek benne technikás dh-s nyomok?

Gyakorlatilag bárki által teljesíthető, de rendkívül élvezhető nyomokat tervezünk, és ahol kicsit neccesebb a pálya, ott mindig lesz egy könnyített kerülőnyom.

Nemes Dani felel idén azért, hogy a pályák jók legyenek, szóval egész jó kezekben van a téma…

Hány pályátok van jelenleg és mik a tervek a jövőre nézve?

A versenyre 5 pályát tervezünk, 3 Kövestetőn, 1 a Hármashegyen és 1 a Zengőn. Azon dolgozunk, hogy a Kövestetőn található pályák egész évben látogathatóak legyenek.

Ezek mellett Hosszúhetényben van egy állandó pumpapálya és egy miniflow nyom, ezek egész évben használhatóak.

Hova fejlődik a hazai endurozás? Mire lenne szükség ahhoz, hogy egyre több legális bringás nyomvonal épülhessen az erdőkben?

Egyre több bringást látunk nálunk is, és egyre több ebike-ossal találkozunk a Mecsekben is. Szemmel láthatóan egyre többen fedezik fel azt, hogy bringázni jó, és közülük természetesen lesznek olyanok, akik versenyeznének is. Akár az eredmény, akár a társaság miatt, a lényeg, hogy tök jó folyamatok indultak el. Emellé elindult valami az állam felől is, hiszen elkezdett pénz áramlani a kerékpársportba. Ha ma valaki szeretne versenyt rendezni, pályát építeni, akkor sokkal jobb lehetőségei vannak, mit akár 1-2 évvel ezelőtt. Ezt ki kell használni, és jól kell élni vele, de nem visszaélni. A magunk részéről segítünk bárkinek, ha ebben törné a fejét, de nem tudja hogyan induljon neki.

Köszönöm a beszélgetést! Friss infókért kövessétek őket Facebookon!

fotók: Mecsek Enduro archív

Kovács Péter fejkamerás felvétele az új nyomról